Menu
Velem történt

Csak egy sima péntek…..lett volna

A mai nap szokásosan indult. Elvittem a gyerekeket az iskolába, voltam a kutyámmal sétálni, de valami mégis más volt. Már pár napja éreztem, hogy valami nem oké. Hétfőn kicsit megszédültem, de nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget neki, hiszen azt tudtam, hogy ha a cukrom kicsit leesik, akkor néha szédülök, és mivel pár napja egy komolyabb diétába kezdtem ezt annak tulajdonítottam. Viszont egész héten fáradtabb voltam valahogy, minden olyan nehezen ment, ezt ráfogtam a tavaszi fáradtságra.

Csütörtökön azonban már nem kis szédülés volt. Egy bevásárlás alkalmával olyat forgott velem a világ, mint amit a filmekben lát az ember. Kapaszkodtam a bevásárlókocsiba és gyorsan felmértem a körülöttem álló embereket, hogy ha elájulok, akkor kire számíthatok majd. Kb. 10-20 másodperc lehetett ez a rosszullét, és ahogy jött úgy el is múlt egy kisebb szépséghibával, a fülem bedugult. Fura volt, így hazafelé megálltam egy patikában, és vettem a fül tisztítására alkalmas olajat, mert arra gondoltam, hogy talán fülzsír okozza a problémát.

Azonban az olaj nem segített, így pénteken elindultam kimosatni a fülem. Az orvos meg is szabadított minden szennyeződéstől, azonban a tisztítás után sem múlt el a fülemben érzett dugulás, továbbra is olyan volt, mintha víz ment volna bele. Az orvos azt mondta, hogy kell egy kis idő és jobb lesz, a dobhártyám épp, nem lát semmi gondot, így ennek tudatában elindultam haza.

Hazafelé már azon morfondíroztam, hogy visszamegyek, de végül mégis otthon kötöttem ki. Akkor már egyre rosszabbul éreztem magam, többször megfordult velem a világ, nem nagyon találtam az egyensúlyom. Lefeküdtem pihenni, hátha jobb lesz, 2 óra múlva sem volt változás, így arra jutottam, hogy mindenképp menjünk orvoshoz, így a férjemmel elindultunk vissza a rendelőbe.

Szerintem még 3 kilométert sem tettünk meg az autóval, amikor elkezdtem hányni, de olyan emberesen. Szó szerint minden kijött, és nem is nagyon tudtam abbahagyni. Ekkor már nagyon erőtlennek éreztem magam, és mondtam a páromnak, hogy szerintem hívjunk mentőt, kérjünk segítséget. A mentő a Irgalmasrendi Kórházba irányított minket, ahol látva az állapotomat kaptam infúziót, próbáltak felkészíteni az útra, mert át kellett menni a János Kórház fül-orr-gégészetére.

22 óra magasságában értünk oda, ahol egy hosszasabb vizsgálatsorozat után az orvos megállapította, hogy idegi alapú hallásvesztésem van a jobb fülemen, azonnal felvesz az osztályra és megkezdik a kezelését. Akkor már annyira fáradt voltam, hogy csak arra vágytam hogy végre lefeküdhessek. Fekve volt a legjobb, akkor nem pörgött annyira világ.

Az osztályon a világ legaranyosabb és legkedvesebb nővére fogadott, akinek a mai napig hálás vagyok, hiszen ebben a helyzetben ez nekem óriási kincs volt. Úgy szúrta be az infúzióhoz a kanült és úgy vett vért, hogy meg sem éreztem, pedig őszintén szólva sem vagyok jóban a tűkkel. Gyerekeknél használt pillangós kis tűt használt a vérvételhez, a kanül is a lehető legkisebb volt. 🙂

No Comments

    Leave a Reply