Menu
Velem történt

Műtét

Reggel 8-kor érkezett újra a nagyvizit, ahol a főorvos látva a bizonytalanságomat félrehívott, és elmondta a műtéttel kapcsolatos minden információt, amit csak meg tudott osztani. Felajánlotta, hogy esetleg meg is nézhetem, hogy zajlik egy ilyen, na ezzel a lehetőséggel inkább nem éltem. 9 órára végül eldöntöttem, hogy vállalom a műtétet.

Egy nagyon kedves doktorácsit kaptam, akinek őszintén elmondtam, hogy nagyon félek. Hamarosan kaptam egy szurit, és 10 órakor már toltak is a műtőbe. Időm sem volt félni, vagy inkább a szuri volt annyira szuper, hogy teljesen lelazultam. A műtőben már elvesztettem az időérzékem. Kaptam a fülembe egy érzéstelenítőt, és tényleg mondhatom, hogy nem éreztem semmit sem, egyszer volt csak egy kisebb fájdalom.

Egy óriási tévén láthattam az egész műveletet, de amilyen bátor vagyok én inkább becsuktam a szemem, nem néztem, csak akkor, amikor a műtőben lévő többi orvostól hallottam valamilyen reakciót, mert többen is bejöttek megnézni. Többször bele is aludtam a műtétbe, ami így utólag nézve is meglepő annak tudatában, hogy mennyire rettegtem. Onnantól kezdve, hogy elindultam a kórteremből, kb. 1 óra múlva már újra az ágyamban voltam.

No Comments

    Leave a Reply